• Támogatónk
  • Támogatónk
  • Támogatónk
  • Támogatónk
Változások a horgászatban 2.
 2014. január 1-jével az új jogszabályi háttér számos fontos változást hoz a horgászok életébe is, ezeket igyekszünk a teljesség igénye nélkül áttekinteni.

 

A horgászattal kapcsolatos fontosabb változások

 

Állami horgászjegy

 

A 2014. évi állami horgászjegy az új rendelet értelmében már 2015. január 31-ig lesz érvényes.

Az állami horgászjegy díja 2014 évben is 2000 Ft.

 

A 2014 évi állami jegy váltásakor természetesen már le kell adnia a 2013 évi fogási naplóját és ekkor kapja meg az új rendszer szerint az állam által kiadott fogási naplót.

 

2013. évben vagy azt megelőzően kiadott állami horgászjegyek érvényességének bélyeggel történő meghosszabbítására 2014 évben nem lesz mód, a régi típusú állami horgászjegyek megszűnnek.

 

Az állami horgászjegy megléte (a halastavak kivételével) minden vízen törvényi elvárás, az ún. „magántavakon” is. E vizeken is a horgászatra országos szinten megállapított szabályok vonatkoznak (pl. nincs lehetőség „3 botos engedély” kiadására).

 

A folyók  árterének mélyületeiben (kubikok) csakis a folyóra érvényes területi jeggyel szabad horgászni (feltéve, hogy nincs külön hasznosítójuk, illetve a folyó hasznosítója a horgászatot ott valami miatt nem tiltja).

 

Az ártereken kívüli és hasznosító nélküli kis vizeken legálisan csakis a C&R horgászat folytatható állami horgászjegy birtokában és a horgászat más vizeken is elvárt szabályai szerint.

Kijelölt kíméleti területek esetében vermelőhelyen legalább 11.15-től 02.28-ig, ívóhelyen pedig legalább  03.01-jétől 06.15-ig tartó halászati és horgászati tilalom lesz érvényben.

 

Az élelmezési célra alkalmas kifogott hal kizárólag élelmezési célra használható fel (pl. állatok takarmányozására nem szabad halat fogni).

 

Szigorodik a horgászvizsga, és a vizsgát tartók számára is komolyabbak az új követelmények.

A gyermekhorgász kategória a 3 éves kortól a 15. életév betöltéséig tart.

 

A halászati törvény rendelkezése szerint minden magyar állampolgár, aki a 15. életévét betöltötte, állami horgászvizsga bizonyítvánnyal nem rendelkezik és új horgászként jelentkezik az egyesületbe, köteles horgászvizsgát tenni. 2014 évtől a 12. életévét betöltött személy is horgászvizsgát tehet és ifjúsági horgásznak kell tekinteni.

 

A horgászvizsgát Győrben az FVM Megyei Hivatala által létrehozott vizsgabizottság előtt lehet letenni:  A Megyei Szövetség Irodájában (Győr, Bajcsy Zs. u. 13.)  január 1-től május 31-ig minden hétfőn 14.00 – 15.30 óra között, míg június 1-től minden hónap első hétfőjén 14.00 – 15.30  óra között kivéve november hónapot.

A felkészülést segítő Horgászismeretek című tananyag megvásárolható az Egyesületnél.

 

A gyermek és a 70. életévüket betöltött horgásztársak részére az Állami Jegy ingyenes!

 

Lehet horgászni ún. turista állami horgászjeggyel (és hozzá vett területi jeggyel) is, ami on-line lesz kapható, nem szükséges hozzá egyesületi tagság, azonban csak 90 napig érvényes, egy évben egyszer váltható és csak 1 bot (3 horog) + csalihal fogó háló használatára jogosít.

 

A gyermek az állami horgászjegy birtokában egy darab, egy – legfeljebb háromágú – horoggal felszerelt horgászkészséggel horgászhat.

Az állami horgászjeggyel és az ahhoz kiadott területi jeggyel rendelkező gyermek horgász kizárólag nagykorú személy felügyelete mellett horgászhat.

 

Horogra kívülről akadt halat megtartani tilos!

Elvinni kívánt halat a vízpartról elszállítani csak gyorsan és kíméletesen leölve szabad. Kivételt jelent a 30 cm-nél kisebb testhosszúságú egyedek esete, ezek megfelelő tartályban elszállíthatók élve is (pl. csalihalnak).

 

Idegenhonos halakat a vízbe engedni és az inváziós idegenhonos halakat (busát, törpeharcsát, ezüstkárászt, naphalat, razbórát, amurgébet) visszaengedni tilos. Idegenhonos hallal csalizni kizárólag ott szabad, ahol azt csalinak megfogták. (az idegenhonos halakra nem vonatkozik a napi kvóta.)

 

Horgász okmányok birtokában bárki gyűjthet saját magának más hasznos víziállatot csalizás céljából.

Horgászfogás kereskedelmi forgalomba legálisan nem kerülhet!

 

A  11.01.  és  03.15.  közötti időszakban halradart halfogási tevékenységhez tilos használni!

 

Az állami halászjegy vagy állami horgászjegy váltásától történő eltiltás időtartamába – ha az állami halászjegy, illetve állami horgászjegy a  cselekmény elkövetésének időpontjában visszatartásra került, vagy az engedélyes azt a közigazgatási döntés jogerőre emelkedését megelőzően a kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának leadta – a visszatartás, illetve a leadás időtartamát be kell számítani.

 

A fogási naplót érintő változások

 

Az új halgazdálkodási és halvédelmi törvény hatályba lépése óta a fogási napló – nem a területi engedélyhez, hanem – az állami horgászjegyhez kapcsolt halfogásra jogosító okmány lett.

A 2013 évi fogási naplók érvényessége 2014. január 31-ig meghosszabbodik.

 

Az új rendelet szerint a horgászok a 2013 évi fogási naplókat is legkésőbb 2014. február 28. napjáig kötelesek leadni annak a szervezetnek, amelynél a 2013. évi állami horgászjegyet kiváltották (ez esetben igazolást kell kérni a leadásról) vagy ahol a 2014. évi állami horgászjegyet ki szeretnék váltani. A szabályozás szerint legkésőbb az állami jegyváltáskor le kell adni a fogási naplót.

Az új szabályozás szerint már annak is jogszerűen kiadható az állami horgászjegy, aki a határidőn túl, tehát 2014. február 28-a után adja le fogási naplóját. Ebben az esetben viszont a horgásznak az állami horgászjegyért kétszeres díjat, 2014-ben 4000 Ft-ot kell fizetnie.

 

A fogási napló díja 200 Ft, díjmentesség fogási napló esetében nincs.

 

Az új fogási napló naptár-részében már a horgászat megkezdését is be kell majd jelölni.

 

Fogási napló kitöltése a gyakorlatban

 

1. lépés:

A horgászat megkezdésekor a horgász köteles megjelölni a fogási naplóban szereplő éves naptárban a horgászati tevékenység megkezdésének napját.

Pld: Megérkeztünk a vízpartra 2014.01.15. én, majd a lenti naptárban „X” jelöljük a horgászati tevékenység napját. (További horgászattal eltöltött napok: 03.31., 05.21., 06.13. lásd, Fogásösszesítő tábla)

Image 

2. lépés:

A horgászat megkezdése előtt a fogási napló „fogás- összesítő táblázat”-ában fel kell tüntetni a nyilvántartott halgazdákodási vízterület megnevezését, valamint a területi jegyen szereplő víztérkódját.

 

Az Iparcsatorna vízterületi kódja:  000391

 

A többi megyei vízterület kódja megtalálható: ITT

 

3. lépés

Az alábbiakban néhány példával bemutatjuk a Fogási napló kitöltését.

Image

Az éves összesítésre példa:

Image

Halmegtartás (kifogás) esetén, az engedélyes a kifogott és megtartani kívánt, darabszám-korlátozás (ponty, compó, balin, márna, sebes pisztráng, csuka, fogassüllő, kősüllő, harcsa, menyhal,) alá eső halat a horogtól való megszabadítás után azonnal, a fogási naplóba köteles bejegyezni.

 

A megtartani nem kívánt, a fogást követően haladéktalanul elengedett halat a fogási naplóba nem kell bejegyezni, de a fel nem használt mezőket a horgászat befejeztével egyértelműen ki kell húzni.

A védett halak és méretkorlátozások:

Image

 

Image

 

 




A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény a végrehajtási rendeletével egységes szerkezetben letölthető:INNEN

Bővebben...
 
Kotrással kapcsolatos információk
Az Iparcsatorna iszapkotrása 2014. évben várhatóan több ütemben történik.

Az I. ütemben:
 
  • elvégzik a szükséges fakivágásokat február hónapban
  • Az időjárástól függően február első napjaiban a torkolati rész (Külső-négyszög) iszaptalanítása is megkezdődik
  • A külső horogtároló megszüntetésre kerül
Kérjük Horgásztársainkat, akinek bárminemű felszerelése van a tárolóban, azt 2014. febrár 02. 24 óráig eltávolítani szíveskedjék.

Az Egyesület az otthagyott eszközökért felelősséget nem vállal, azok az épülettel együtt megsemmisülnek!

Közöljük továbbá. a ladik, csónak tulajdonosokkal, hogy a vízen illetőleg a műveleti munkaterületen csónakot tárolni a munkálatok befejezéséig TILOS!
Gondodkodjanak azok megfelelő elhelyezéséről a fenti időpontig.

Felhívjuk Horgásztársaink figyelmét, a kijelőlt munkaterületen belül horgászni, a területet csónakkal, motoros vizijárművel megközelíteni szigorúan tilos!

Honlapunkon és a büfében (Belső-négyszög)  elhelyezett tájékoztató táblán kellő időben rendszeresen közölni fogjuk a munkálatok további menetét.

A munkálatok alatt Horgásztársaink szíves megértését kérjük

Vezetőség

Bővebben...
 
Változások a horgászatban
 2014. január 1-jével az új jogszabályi háttér számos fontos változást hoz a horgászok életébe is, ezeket igyekszünk a teljesség igénye nélkül áttekinteni.

 

A horgászattal kapcsolatos fontosabb változások

·         Az állami horgászjegy megléte (a halastavak kivételével) minden vízen törvényi elvárás, az ún. „magántavakon” is. E vizeken is a horgászatra országos szinten megállapított szabályok vonatkoznak (pl. nincs lehetőség „3 botos engedély” kiadására).

·         A folyók árterének mélyületeiben (kubikok) csakis a folyóra érvényes területi jeggyel szabad horgászni (feltéve, hogy nincs külön hasznosítójuk, illetve a folyó hasznosítója a horgászatot ott valami miatt nem tiltja).

·         Az ártereken kívüli és hasznosító nélküli kis vizek vizeken legálisan csakis a C&R horgászat folytatható állami horgászjegy birtokában és a horgászat más vizeken is elvárt szabályai szerint.

·         Kijelölt kíméleti területek esetében vermelőhelyen legalább 11. 15-től 02. 28-ig, ívóhelyen pedig legalább 03. 01-jétől 06. 15-ig tartó halászati és horgászati tilalom lesz érvényben.

·         Az élelmezési célra alkalmas kifogott hal kizárólag élelmezési célra használható fel (pl. állatok takarmányozására nem szabad halat fogni).

·         Szigorodik a horgászvizsga, és a vizsgát tartók számára is komolyabbak az új követelmények.

·         A gyermekhorgász kategória a 3 éves kortól a 15. életév betöltéséig tart.

·         Lehet horgászni ún. turista állami horgászjeggyel (és hozzá vett területi jeggyel) is, ami on-line lesz kapható, nem szükséges hozzá egyesületi tagság, azonban csak 90 napig érvényes, egy évben egyszer váltható és csak 1 bot (3 horog) + csalihalfogó háló használatára jogosít.

·         C&R horgászat során terítékfotó kedvéért halat gyűjteni nem szabad. Hasonlóképp a reggeli fényben végezhető fotózás kedvéért nem szabad fogva tartani egy éjjel megfogott nagy pontyot.

·         Horogra kívülről akadt halat megtartani tilos.

·         Elvinni kívánt halat a vízpartról elszállítani csak gyorsan és kíméletesen leölve szabad. Kivételt jelent a 30 cm-nél kisebb testhosszúságú egyedek esete, ezek megfelelő tartályban elszállíthatók élve is (pl. csalihalnak).

·         Idegenhonos halakat a vízbe engedni és az inváziós idegenhonos halakat (busát, törpeharcsát, ezüstkárászt, naphalat, razbórát, amurgébet) visszaengedni tilos. Idegenhonos hallal csalizni kizárólag ott szabad, ahol azt csalinak megfogták. (Az idegenhonos halakra nem vonatkozik a napi kvóta.)

·         A 11. 01. és 03. 15. közötti időszakban halradart halfogási tevékenységhez tilos használni.

·         Az új fogási napló naptár-részében már a horgászat megkezdését is be kell majd jelölni.

·         Horgász okmányok birtokában bárki gyűjthet saját magának más hasznos víziállatot csalizás céljából.

·         Horgászfogás kereskedelmi forgalomba legálisan nem kerülhet.

·         A kecsege, a széles kárász és a vágó durbincs 2014-től alapértelmezetten nem kifogható faj. Helyi szinten kérhet és kaphat engedélyt fogásukra a hasznosító, ha ehhez a feltételek adottak.

·         A napi kvóta látszólag nem változott, azonban a „megszokott” napi darabszámok (és tömegben mért mennyiségek) kizárólag az őshonos halfajokra vonatkoznak. Ennek megfelelően a „szokott” napi kvótán felül mindenféle kvóta nélkül vihető el minden nem őshonos hal – kivéve, ha a helyi, halászati hatóság által jóváhagyott rendelkezések ettől eltérőek. (Az idegenhonos fajokat a végrehajtási rendelet 8. mellékletének II. része sorolja fel.)

·         Változott több halfaj fajlagos tilalmi időszaka, kifogható mérete és a napi kifogható mennyisége. Lejjebb a teljes táblázat megtalálható, érdemes tanulmányozni. Változások (tilalmi idő, méretkorlátozás) érintették a csukát, a kősüllőt, a szilvaorrú keszeget, a paducot, a jászt, a márnát, a harcsát, a sebes pisztrángot és a menyhalat. Újdonság a sügér, a garda, a domolykó, a compó fogási korlátozása, és ennek számít a kősüllő és a menyhal darabszám-korlátozása is, ahogy a már tilalmi idővel védett 3 folyóvízi keszegfélénk méretkorlátozása is ide sorolható.

 

 

Image 

 

Az új „halas” törvényünk neve: 2013. évi CII. törvény a halgazdálkodásról és a hal védelméről (hivatalos rövidítésben Hhvtv.), ennek hatályos szövege on-line jogtárban már elérhető itt. E törvény végrehajtási rendelete A vidékfejlesztési miniszter 133/2013. (XII. 29.) VM rendelete a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról címen jelent meg a Magyar Közlönyben, ennek szövege – jelen pillanatban – még csak közlönyállapot szerint tölthető le innen. Az alábbiakban a törvényre Hhvtv., a végrehajtási rendeletre pedig Vhr. rövidítéssel hivatkozunk.



A Haldorádó Horgászportál nyomán

Bővebben...
 

Névnap

Ma 2024. 4. 19, péntek, Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.

Támogatónk:

mmx1.jpg