• Támogatónk
  • Támogatónk
  • Támogatónk
  • Támogatónk
Bemutatkozunk

Elődeink 1926. január 3-án a Budai úti barakkokban lévő vagongyári tanonc otthonban megalapították a Gyárvárosi Sporthorgászok Egyesületét.

Elnöke Bartalos Dezső, titkára pedig Duby Dezső lett, létszámuk közel 50 fő volt. Az eltelt 85 év több mint egy emberöltő, ma már történelem. Kirajzolódva benne a gazdasági válságok nehéz időszaka, a budai úti barakkok nyomora, küzdelme a mindennapi kenyérért. Az Ágyúgyár szomszédságában épült meg akkortájt az Iparcsatorna, kristálytiszta víztükre szinte kínálta magát és az egyre nagyobb szükség vitte az embereket a vízpartra, mert a fogott halra, mint élelemre szükségük volt a megélhetéshez. Nehéz időszak volt az első 15 év egyesületünk életében. A nyomasztó gazdasági helyzet, a háborús viszonyok azonban egységgé forrasztották a tagságot és vezetőséget. Egyesületünk átélte a II. Világháború zivatarjait, akkor sem szakította meg működését. Amikor a Magyar Országos Horgász Szövetség megalakult, elsők között csatlakozott a szövetséghez és segítette annak munkáját.

A nagy változást az egyesület életében az 1959-es év hozta. Társadalmi munkában Győrben az elsők között felépült a tanyaház, amely igazi második otthona lett horgászainknak. Ebben az időszakban jobb vízterület, mint az Iparcsatorna nem volt. A 70-es években aztán a Hűtőház ammónia rohamát is kibírta a vízterület, majd 1980-ban kotrási munkákat végeztek, ami javított a helyzeten. Ebben az évben az egyesületi munka elismeréseként a „KÍVÁLÓ HORGÁSZ EGYESÜLET” címet nyertük el.

Tovább gyarapodtunk. Kezelésbe vehettük a Patkányosi tavat, és mire úgy éreztük, hogy igazán a miénk, a privatizáció átkaival voltunk kénytelenek ismerkedni. A horgászati joggal kapcsolatos, hosszantartó pereskedés után a bírósági ügyeket a tulajdonossal történt megegyezéssel – számunkra elfogadható kártalanítással – sikerült 1997-ben lezárnunk. Sajnos a tó pótlását nem sikerült megoldanunk a mai napig sem.

Törekedtünk arra, hogy egyesületünk számára olyan gazdasági hátteret biztosítsunk, mely szerint kedvenc sportjának megtartása ne jelentsen még nagyobb anyagi megterhelést tagságunknak.

Az egyesület mindvégig megtartotta gyárvárosi töltését, melyhez hozzájárultak a kerületben lévő üzemek. Így változott az egyesület neve is Szerszámgépgyár HE., Gyárvárosi és Közmű Mélyépítő HE., Gyárvárosi és Elektromos SHE. A múlt időszakban a társadalmi élet változásai következtében egyesületünk munkájában, illetve a munkát szabályozó jogszabályokban alapvető változások történtek. Mindezek szükségessé tették egy új alapszabály megfogalmazását, törekedve, hogy megőrizzük az egyesület jól bevált tradícióit, hagyományait, korszerűsítve a demokratikus felépítményt.

1997. májusában a Parlament elfogadta a horgászatról és halászatról szóló törvényt. Alapvető változás történt abban, hogy a törvény összeköti a földtulajdont a halászati joggal. Ez azt jelenti, hogy az Iparcsatorna vízterületére is pályázat került kiírásra. Így legfontosabb feladatunk pályázatunk szakszerű elkészítése volt, melynek eredményeképpen elnyertük 15 évre az Iparcsatorna  halászati  jogát.

 

 2005 évtől eleget téve a szigorú feltételeknek egyesületünk Közhasznú Civil Szervezetként működik.


Elmondhatjuk, továbbra is meghatározó szerepünk van a megye sporthorgászatában, így több rangos megyei versenynek adtunk helyet. Már hagyományossá vált Elektromos Kupa versenysorozata, melynek méltó folytatása a Nemzetközi Elektromos Halfogó Csapatverseny lett.

Külön öröm volt számunkra, hogy házigazdái lehettünk a Villamosenergia Ipari Dolgozók Halfogó Versenyének melyet a nagy létszámra és a több fordulóra tekintettel Galántán rendeztük meg. A résztvevők nagy elismeréssel szóltak a rendezésről. Számunka pedig az igazi sikert az jelentette, hogy versenyzőink első és másod osztályban csapatban és egyénileg is  a dobogó tetejére állhattak.

E szép sikereken túl versenyhorgászaink eredményesen helyt álltak az elmúlt évek többi versenyén is.

Egyesületünk a több mint 85 év alatt olyan horgászokat nevelt, mint a többszörös magyar bajnok Palasits György, Kocsis Sándor, országos válogatott kerettag volt Egervári Jenő, Palasits István. A fiatalabb generációból Kristyán István, Dunai Ferenc, Csiszár László,

Tóth  Ferenc, Kriván Tamás, Balázs Péter, Tóth Gábor, Magyar Gábor öregbítették hírnevünket.

Külön ki kell emelni ifjúsági versenyzőink közül ifj. Felpéczi Ferenc ifjúsági világbajnokság egyéni 3. helyezettjét, ifj. Torma Attilát, az ifjúsági csapat világbajnokságon 3. helyezést elért magyar csapat tagját.

Büszkék vagyunk Iváncsóné dr. Horváth Zsuzsanna válogatott horgászunkra, aki többszörös magyar bronzérmes. Csapat világbajnokságon arany, ezüst és bronzérmes csapattag és az egyéni világbajnokság 5. helyezettje.

85 év történését átfogni, arról megemlékezni kicsit önkényes is, hiszen a megélt idő mindenki számára más-más élményt, örömet jelent. A horgásztársak egy részének az Ipar-parti egykori csínytevések, vagy az elvesztett jó barátok, a kellemes nyári fürdőzések, a horgásztanyán eltöltött ulti csaták, avagy egy rekord hal megfogása volt a legkedvesebb élménye.

Amikor tisztelettel emlékezünk egyesületünk alapítóira, a stafétát továbbvivőkre, számunkra az eltelt 85 év üzenete nem lehet más, mint tovább erősíteni hitünket az emberi összefogás erejében, így képesek leszünk megőrizni horgász szeretetünket is.

Tovább gyarapítva értékeinket, tegyük még vonzóbbá egyesületünket.

Lehetőségeinkhez mérten segítsük horgásztársainkat, hogy a változó, zaklatott világunkban megnyugvást találjanak közöttünk.

 

 

                                                                                                          Horváth Tibor

                                                                                                      az egyesület elnöke

 
 

Névnap

Ma 2024. 3. 29, péntek, Auguszta napja van.
Holnap Zalán napja lesz.

Támogatónk:

mmx1.jpg